Létrehozva: 2019.12.27.

Meghan és Harry végleg elásták magukat mindenki szemében

Több dologgal is felháborította a közvéleményt a sussexi hercegi pár, és úgy tűnik, hogy viselkedésüket a királynő is a szívére vette.

A szakértők szerint utoljára a második világháború idején, valamint Diana halálának évében volt annyira nehéz karácsonya II. Erzsébetnek, mint idén. A királyi család megítélése sokat romlott, mióta kiderült András yorki hercegről, hogy rendszeresen pedofil-partikra járt, de Harry és Meghan is sok fejtörést okozott a királynőnek. Sőt mérhetetlenül meg is sértették a szeretet ünnepén.

Fotó: www.profimedia.hu

A sussexi hercegi pár ugyanis kihagyta az uralkodó szokásos családi karácsonyi ünnepségét Sandringhamben, mondván, Archie még túl kicsi ahhoz, hogy utazzanak vele, és inkább otthon, hármasban karácsonyoznának. Ezzel szemben Kanadába utaztak, és nem hármasban, hanem Meghan anyjával, Doria Raglanddal, valamint az egykori színésznő több barátjával a Vancouver-sziget egyik eldugott luxusbirtokán ünnepeltek. Korábban csak betegség, valamint külföldi katonai szolgálat miatt merte bárki is kihagyni a királyi összejövetelt, így érthetően rosszul esett II. Erzsébetnek Harry-ék húzása. Ennek nyilvános jelét is adta, ugyanis a tévében leadott karácsonyi beszéde közben a család minden fontos tagjáról volt kép az íróasztalán, csak Meghanékról nem. Sőt meg sem említette őket a beszédben, egyedül arra tért ki, boldoggá tette, hogy idén lett egy nyolcadik dédunokája is.

Fotó: www.profimedia.hu

Harryék távolmaradása a közvéleménynek sem tetszett, de az alattvalókat nem a hagyományok megszegése zavarta. Fülöp herceg karácsony előtt 4 napig kórházban volt, és a hazaengedésekor készült fotók alapján nincs valami jól, így sokan attól tartanak, hogy a királynő 98 éves férjének ez volt az utolsó karácsonya. Harryt viszont nem hatotta meg különösebben, hogy a nagyapja beteg és talán soha többé nem karácsonyozhat vele, nem tért haza Kanadából. Pedig többen megkérték erre, hiszen ő Fülöp kedvenc unokája…

Fotó: www.profimedia.hu

Miközben a királyi család Sandringhamben ünnepelt Edinburgh betegeskedő hercegével, Meghanék vígan fotózkodtak a karácsonyfa tövében több ezer kilométerrel arrébb. Ebből pedig újabb botrány lett, ugyanis a barátoknak kiküldött karácsonyi üdvözlőlapon Meghan feljavította magát. Míg a kamera előtt mászó Archie mögött minden életlen – beleértve az apját is –, addig Meghan arca ugyanolyan éles, mint a fiáé. Az egykori színésznőnek feltehetően nem tetszett, hogy ő nem látható eléggé, ezért egy másik képről kivágta az arcát, és rátette az üdvözlőlapra. A hiú hercegnét pedig alaposan kikezdték az interneten. A fotómanipulálás és a királyi pár cserbenhagyása valószínűleg örökre megváltoztatta azt, hogy miként tekintenek rájuk a britek.

Fotó: Twitter

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel