Létrehozva: 2021.02.15.

Sok a rejtély Meghan terhessége körül

A rajongók nemcsak örvendeznek Meghan és Harry újabb babája miatt, hanem több kérdés is felmerült bennük.

Meghan és Harry vasárnap jelentették be, hogy a hercegné ismét várandós. A hír mindenkit meglepett, illetve a bejelentéshez csatolt fotó még nagyobb meglepetést okozott. A képen ugyanis már szép nagy a hercegné pocakja. Vagyis már túl van az első három hónapon.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Misan Harriman (@misanharriman) által megosztott bejegyzés

Az, hogy pontosan hányadik hétben jár, egyelőre titok, és a hírek szerint további információkat nem is fognak megosztani a várandóságáról. Ez pedig felvetett több kérdést a rajongókban a közösségi oldalakon. Sokan szentül hiszik, hogy Archie kistestvérének érkezéséről nem is fogunk tudni, csak utólag. Hiszen már nem kötik a brit királyi szokások a hercegi párt, vagyis nem kell egy órán belül közölniük a nyilvánossággal, amint a pici világra jön. Ahogy ez a terhesség bejelentésénél is látszott, hiszen néha még a harmadik hónapot sem várták meg korábban hasonló esetekben a királyi udvarban.

Titkolni pedig addig tudják Harryék a baba megszületését, ameddig csak akarják. Hiszen a pandémiai miatt szinte ki sem mozdulnak otthonról, és csak netes videohívásokkal tartják a kapcsolatot a külvilággal, és ilyenkor kizárólag a fejük látszik. Ezért is nem bukott le eddig Meghan a pocakjával.

Meghan és Harry idén már kétszeres szülők lesznek (Fotó: Northfoto)

Néhányan pont ezért felvetették, hogy talán már heteken belül megszülhet Meghan. Ám erre azért nincs esély, mert a hercegné novemberben egy cikkben írta meg, hogy a nyáron elvetélt, de hogy pontosan melyik hónapban, azt nem közölte. De akkor már júniusban teherbe kellett volna esnie Meghannak, hogy hamarosan szüljön.

Az is kérdés, hogy melyik országban fog életet adni az új picinek a hercegné. Archie Angliában született, de azóta már Amerikába költöztek, és nem tudni, hogy Harrynek mennyire fontos, hogy a kisebbik gyermeke is kettős állampolgár legyen. Amerikában születve ugyanis csak amerikai lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései