Létrehozva: 2017.05.03.

Megrázó körülmények: Usztics Mátyás haláláról vallott barátja!

Kiderült: a színész pár héttel ezelõtt még teljesen egészséges volt, tele volt hatalmas tervekkel!

Alig néhány hét alatt legyőzte a gyilkos kór Usztics Mátyást. A Blikk megtudta, hogy Nemzeti Kamara Színház alapítója tele volt tervekkel, Amerikába készült, idehaza pedig új színdarabbal akart turnézni. Február végén még jókedvű volt és életerős, de aztán összeomlott az egészsége, és április 29-én elhunyt.

Usztics jó barátja, Pelsőczy László színművész is döbbenten fogadta kollégája halálhírét.

"Tavaly decemberben úgy váltunk el, hogy nekilátunk Mátyás könyvéből, Az árulóból készült színdarab próbáinak. A névnapján, február 24-én felhívtam, megköszöntem neki a napsütést és hogy jégtörő Mátyásként elüldözte a telet. Sokat nevettünk, tervezgettünk, semmi jele nem volt annak, hogy betegség kínozná. Idén lett volna 50 éves a barátságunk" - kezdte a művész, aki április 9-én a születésnapján már hiába kereste Uszticsot, barátja nem reagált a leveleire.

"Először arra gyanakodtam, hogy kiutazott az USA-ba, hiszen Az árulóval kanadai és amerikai turnét tervezett. Mivel sokáig nem válaszolt, aggódni kezdtem, és szombat reggel jött a tragikus telefon, hogy Mátyás április 29-én hajnalban meghalt. Döbbenten állok azóta is, csak nézek magam elé, hiszen semmilyen jele nem volt annak, hogy beteg lenne. Imádta munkáját, és bár sokszor elutasították az ötleteit, mindig hitt, szervezett, tervezett. Rengeteg álma volt még" - mondta Pelsőczy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát