Létrehozva: 2016.07.13.

Megrázó: Végrendeletéről vallott a magyar énekeslegenda!

Az aranytorkú sztár sokat betegeskedett az elmúlt években, ráadásul felesége egészségi állapota is aggasztó volt. Úgy döntött, itt az idõ, hogy megfogalmazza a végrendeletét.

Négy évvel ezelőtti szívrohama döbbentette rá Deák Bill Gyulát: sürgősen életmódot kell váltania, ha még sokáig szeretné élvezni családja társaságát. Azóta egészségesebb, mint valaha, rengeteget fogyott, sokat sportol, és végre jól érzi magát. Ennek ellenére úgy érzi, eljött az idő, hogy megfogalmazza gondolatait a végső búcsú idejére.

"Szerencsére kielégítő az egészségi állapotom, mióta odafigyelek magamra. A szívem nem rendetlenkedik, semmilyen panaszom nincs. Élvezem az életet, a koncerteket, imádom a szeretteimet. Teljesen átértékeltem mindent a betegségem óta, gyökeres fordulatot vett az életem" - kezdte a %RIPOST%-nak az elismert bluesénekes, aki azt mondja, hiába csattan ki az egészségtől, meg kellett hoznia egy felelős döntést.

Összeszedtem a gondolataimat, átbeszéltem a családommal a fontos kérdéseket. Minden készen áll ahhoz, hogy megírjam a végrendeletet, erre hamarosan sort is fogok keríteni.

Nem készülök a halálra, de szeretném, ha rendben lennének a dolgaim, nem maradnának nyitott kérdések" - árulta el a 67 éves Deák Bill.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit