Létrehozva: 2018.12.29.

Megszólalt a magyar sztár ügyvédje: Fordulat a fegyveres balhé ügyében

Az ügy már több mint egy éve húzódik.

Hamarosan farkasszemet nézhet vádlójával Aurelio, aki több barátjával még tavaly ősszel felfegyverkezve az autójukba kényszerített egy férfit egy vidéki kocsma előtt. Az elrabolt férfi állítólag néhány órával korábban meglopta őt.

A Blikk információi szerint a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozási szakaszt, ám vádat még nem emeltek a gyanúsítottak ellen, akik jelenleg is szabadlábon vannak. Aurelio ügyvédje, dr. Pokker Zoltán elárulta, mire készülnek ügyfelével.

"Több nyomozati cselekmény elrendelését kértük még a hatóságoktól. Az egyik ilyen, hogy a vádló és védencem közt legyen szembesítés, azaz még a bírósági tárgyalás előtt nézzenek egymás szemébe, és úgy mondják el mind a ketten, hogy mi is történt azon a bizonyos napon. Erre még egyáltalán nem került sor"

- mondta a jogi képviselő, aki szerint igen érdekes dolgok fognak kiderülni a szembesítés során, bár félő, hogy elszabadulnak az indulatok.

Aurelio most sem nyilatkozott az ügyben, ám korábban ügyvédje elárulta, a botrányhőst nagyon megviselik a történtek. Öröm az ürömben, hogy nemrég eljegyezte kedvesét, Dominikát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin