Létrehozva: 2016.09.27.

Megszólalt Rékasi: így menekül az anyagi csőd elől

Egyáltalán nincs könnyû helyzetben a népszerû színész. A tizenöt hónap alatt rengeteg tartozást halmozott fel.

Nem telik el úgy egy hét, hogy ne röppenne fel újabb aggasztó hír Rékasi Károly állapotával kapcsolatban. Ezért kereste fel a %RIPOST% a népszerű színészt, akinek szavaiból úgy hallottuk, a gyógyulás útjára lépett.

„Továbbra is azt gondolom, hogy az egészségügyi hogylétem magánügy. Nem szívesen beszélek róla. Bár annyit elárulhatok, jól vagyok. Köszönöm szépen” – kezdte a %RIPOST%-nak Rékasi, akinek állapota a pletykák ellenére mégis rendeződni látszik. Azt is megsúgta, éppen kerti munka közben zavartuk meg.

„Virágokat ültetek a kertben. Nagy munkában voltam, amikor megcsörrent a telefonom” – mesélte jókedvűen, majd hozzátette, fogalma sincs arról, miért láttak olyan hírek napvilágot, miszerint a folyamatos infúziós kezelések miatt alig, csak néhány óra erejéig engedik ki a kórházból.

Infúziós kezelés miatt nem engednek ki a kórházból? Én erről nem tudok semmit. Meg kellene kérdezni azokat az újságokat, akik írtak erről. Talán ők választ is tudnak adni a kérdésekre…

A Barátok közt sztárja igyekszik rendbe hozni életét: újra munkába állt. Azt mondja, nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon.

„Úgy tűnik, ismét befogadott engem a szinkronos közösség. Különböző csatornák számára készítek szinkronokat. Nem tagadom, nagy szükségem volt erre az állásra. Hiszen muszáj voltam egy olyan helyzetet találni, amelyben nem hátrány a korlátozott mozgásképességem.

Ideje ledolgoznom a tizenöt hónap munkátlanság alatt felgyülemlett hiteleimet. Eljött az idő, hogy rendbe tegyem az életemet. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy befogadtak és esélyt adtak nekem.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett