Létrehozva: 2020.09.28.

Megszólaltak a barátok, aggódnak Sas Józsefért

Egy ideje nem lehet tudni semmit a legendás humorista állapotáról. Barátai sem tudják, mi lehet vele.

Hónapok óta nem lehet tudni semmit Sas József állapotáról! A humorista tavaly januárban kapott kétoldali agyvérzést, hosszú ideig kórházban kezelték, azóta pedig otthonában lábadozik, ám, hogy pontosan hogyan halad a kezelése, arról nem nyilatkozik a család.

Már a barátai is aggódnak érte, ugyanis az AC News értesülései szerint ők sem tudnak semmit.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Egy évvel ezelőtt beszéltem vele utoljára, akkor nem volt semmi változás, és szerintem jelenleg sincs. Arról már biztos tudnánk. Még meglátogatni sem tudjuk ezekben az időkben a veszélyhelyzet miatt. Inkább békén hagyjuk őt és reménykedünk benne, hogy egyszer talpra áll” – mondta Heller Tamás a portálnak. Egy neve elhallgatását kérő barát pedig arról beszélt, hogy hiába próbálkozott, nem tudta elérni Sast.

„Körülbelül másfél hete hívtam Jóskát, de a felesége vette fel a telefont. Akkor azt mondta, hogy mindjárt adja a vonalhoz, de aztán valahogy az megszakadt. Próbáltam utána többször is telefonálni, de többé nem értem el őket. Nyilván aggódom érte, hiszen sokáig együtt dolgoztunk, barátok maradtunk, de ilyen idősen egy kétoldali agyvérzésből szerintem már nem lehet felgyógyulni. De ne legyen igazam!” – mondta a barát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin