FÜLES

Megtörte a csendet a rabosított Lajsz András!

A magyar híresség nehezen viseli a meghurcoltatást, állítja, ő ártatlan.
  • Szerző: Ripost

Megszólalt Lajsz András, akit szerdán azért rabosítottak, mert a gyanú szerint június közepén rátámadt két közterület-felügyelőre, az egyiket közülük pedig két kézzel fojtogatta!

A világhírű magyar koktélkirály megtörten nyilatkozott a %%-nak, állítása szerint minden ellene felhozott vád koholmány, ráadásul a meghurcoltatásban az egészsége is tönkrement.

"Való igaz, ma felhívott egy kirendelt ügyvéd, és be kellett mennem a rendőrségre, ahol rabosítottak. Borzalmasan megalázó volt a helyzet, úgy bántak velem, mint a Miami Vice-ban, ujjlenyomatot vettek tőlem, lemérték a magasságomat és lefényképeztek.

Megalázónak tartom, hogy engem, aki csak jót tettem az emberekkel, úgy kezelnek, mint valami köztörvényes bűnözőt!

Lajsz András ellen súlyos testi sértés a vád, pedig állítja, egy ujjal sem nyúlt senkihez.

"Szabályos helyen álltam, rakodási területen egy teherautóval. A közterület-felügyelőket korábbról is ismerem, az egyikük az ominózus napon provokálni kezdett, azt mondta, üssem csak meg, majd ő hátratekeri a kezemet és megbilincsel. Nem csináltam semmit, rosszul lettem, összeestem, infarktusom volt" - kesergett az étterem tulajdonos, akinek az egészsége is ráment a meghurcoltatásra.

Lajsz András em érti, hogy ha valóban súlyosan bántalmazta volna az illetőt, akkor az miért nem kért ellátást az érte kiérkező rohammentőktől.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?