Létrehozva: 2016.08.18.

Mi történt? Hírzárlatot rendelt el állapotáról Rékasi Károly

A betegeskedõ színész megkérte a környezetében élõket, hogy ne szivárogtassanak ki információkat az állapotáról!

Már több mint egy éve annak, hogy súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly, akinek azóta sem sikerült felépülnie súlyos sérüléseiből. Csontjai nem jól forrtak össze, ezért újabb és újabb műtéteken kellett átesnie, végül egy kórházi fertőzés miatt veszélybe került a lába is. Pikali Gerda szerint párja állapota már stabilabb, de nagyon lassan gyógyul, és egyelőre azt sem lehet tudni, mikor térhet vissza a színpadra. A színésznőn kívül Rékasi ismerősei nem hajlandók beszélni a művészről. Kiderült, miért!

"Tiszteletben tartjuk, hogy nem szeretné kiteregetni a nyilvánosság előtt, min megy most keresztül. Éppen eleget írtak már róla eddig is, megelégelte a felhajtást. Nyugalomra van szüksége, hogy mihamarabb felépüljön.

Úgy tudom, mindegyik barátját arra kérte, hogy ne informálják az érdeklődőket

- árulta el a sztár ismerőse.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra