Létrehozva: 2016.11.12.

Milliókkal tartozik Havas Henrik: Elárverezhetik ingatlanát!

Kellemetlen helyzetbe került a mûsorvezetõ, aki nem hajlandó befizetni közös költségét! Az adósság egyre nagyobb...

12,5 millióért jutott a XIX. kerületi önkormányzattól 2001 környékén Havas Henrik ahhoz az egykor moziként működő ingatlanhoz, amely a Barátok közt című sorozatban mint Mátyás téri ház látható.

A riporter iskolát akart nyitni az épületben, így számos kötelezettséget is vállalt, amelyeknek köszönhetően a felújítások éveken át tartottak. A hatalmas gépekkel tönkretett udvart viszont a lakóközösségnek kellett rendbe hoznia, a suli ugyanis mégsem nyithatott meg, mert nem kapott rá engedélyt. Az eredetileg több mint nyolcszáz négyzetméteres ingatlanból, miután kétszintessé alakították, közel ezerötszáz négyzetméter lett. Havas már 2003-ban meghirdette azt 310 millióért, a vételár huszonnégyszereséért. Vevő azonban nem akadt.

A havi közel százötvenezres közös költséget pedig azóta sem nagyon akarta befizetni, így számos végrehajtás indult már ellene.

Havas elmondta a Borsnak, az ingatlan 255 milliót ér, és 1,8 milliós tartozásról van tudomása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin