Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.19.

Most érkezett: Friss hírek Sas József állapotáról

A legendás humorista állapotáról eddig csak keveset lehetett tudni, ám a Ripost most kiderítette, mi történt, mióta hazahozták Sas Józsefet Thaiföldrõl.

Sas Józsefről március 7-én jelentek meg az első aggasztó hírek: kórházba került Thaiföldön. A humoristát egy légi betegszállításra szakosodott társaság segítségével, különgéppel hozták haza. A repülőtérről azonnal a János Kórházba szállították. A művész felesége csak néhány nappal később tudott hazautazni, de az asszony elmúlt napokban el sem mozdul férje ágya mellől. Zsuzsa a történtek után csak szűkszavúan nyilatkozott férje állapotáról, ami aggodalomra és találgatásokra adott okot. A A%RIPOST% azonban megtudta: Sas József egyre jobban érzi magát a történtek után.

„Bár még az ünnepi hétvégén is gyenge volt, egyre jobb és jobb lett a kedve, és ahogy hallottam, az étvágya is visszatért, aminek a neje nagyon örült. Ez volt az első igazi jele a javulásnak. A művész úr folyamatosan humorizált, ugratta az ápolókat, akik mindig nagy mosollyal az arcukon jöttek ki a kórterméből.

Néha kész kabaré lett az egész osztály.

Állítom, hogy a humorával nekem és a többi betegnek is segített a gyógyulásban. Furán fog hangzani, de kicsit hiányzik is, hogy ma délelőtt érte jött a betegszállító, és elvitték Budakeszire. Mindenesetre kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Kétségem sincs afelől, hogy felépül, hiszen nagyon akarta a gyógyulást, és egy igazi küzdő”

– mondta az osztály egyik betege, aki fotót is készített arról, amint a művészt beteszik a mentőautóba. A felvételt a %RIPOST% napilap keddi számában láthatod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban