Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.18.

Nagy a baj: Pszichiáterhez utalták be a magyar színészt!

Úgy tûnik, itt már semmi sem segít! A színész testileg és lelkileg is teljesen leépült, és még a kórházban sem bánnak vele jól.

Paudits Béla egy hétig feküdt kórházban, tegnap délután térhetett vissza otthonába. A színész szűnni nem akaró gyomorbántalmai miatt ment be egy teljes kivizsgálásra.

"Rosszul vagyok, erre hazaküldenek" – vágott bele a közepébe Paudits Béla, amikor a Blikk munkatársa telefonon utolérte. A Jászai Mari-díjas színművészt évekkel ezelőtt operálták gyomorfekéllyel, ám a beavatkozás nem végződött jól, mert a műtéti seb elfertőződött. Paudits kínzó gyomorfájdalmakkal küzd, azóta jár kórházról kórházra, de egészségügyi kálváriája nem akar véget érni. Most úgy érzi, hogy szimulálással gyanúsították meg az orvosok, pontosabban azzal, hogy a fájdalom csak a fe­jében létezik.

"Nagyon kedvesek voltak az orvosok és a nővérek is, mind aranyos voltak, de azt mondják, hogy nincs szervi bajom, semmit nem mutat ki a CT, ez csak fantomfájdalom, amit érzek. Képzelem a fájdalmat? Álljon már meg a menet!" – fakadt ki Paudits Béla, majd hozzátette: szerinte a mostani zárójelentéssel is csak eggyel több lesz.

"Lassan már kitapétázhatok vele. Jobban járok, ha megveszem magamnak az urnát, és lapos kúszásban elindulok felé, főleg, ha megint kifogok egy tehetséges orvost, mint a legutóbb, amikor megműtöttek" – panaszolta, majd hozzátette, ezúttal jól bántak vele, de nem hiszi, hogy csak fantomfájdalma lenne.

"Az ellátás is jó volt, vasárnap csirkecomb volt, de nem ettem, mert nincs étvágyam, és émelygek. Csak a nápolyit meg a banánt tudtam megenni, sokat is fogytam. De most hazamegyek, és várom a jó szerencsémet. Azt mondták, hogy keressek fel egy pszichiátert, de nekem nincs rá pénzem. Egyet ajánlottak ők is, de nem fogadtam el" – magyarázta P­audits makacs döntését, majd hozzátette, otthon jobb lett volna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban