Létrehozva: 2019.10.26.

Megdöbbentő vallomás: Mellei miatt piszkálták a TV2 sztárját

Nagy Kata nehéz időszakon ment keresztül emiatt tinikorában.

Komoly témában szólalt fel Nagy Kata! A Jóban Rosszban színésznője elmesélte, sokszor bántották őt az adottságai miatt, ami főként a tinédzserkorát nehezítette meg. A folyamatos piszkálások odáig vezettek, hogy Kata inkább takargatta a melleit, hogy elkerülje a beszólásokat. Ma azonban már teljesen másként áll a témához.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Korábban sokat bántottak, piszkáltak, és kaptam a feltételezéseket, hogy biztosan zoknival tömöm ki a melltartómat. Vicces, hogy ez a mai napig így van, rendszeresen szilikonnal vádolnak. Volt, hogy kezdtem megutálni a melleimet, mert rájöttem, hogy sokkal nehezebb felsőruházatot vásárolni úgy, hogy van is mit belerakni. Ráadásul ha nem V-kivágásos felsőt hordok, hanem olyat, ami esetleg kicsit magasabban záródik, úgy nézek ki, mint egy bálna” – fogalmazott az Instagram-oldalán a színésznő, aki bár megbékélt az adottságaival, nem érti, miért éri atrocitás a mai napig a nagyobb idomokkal rendelkező nőket.

„A mai napig megkapom, hogy miért mutogatom a melleimet, a válasz mindig ugyanaz. D-kosaras mellek vajon miben nem látszanak? Meg amúgy is, kinek mi köze van hozzá? A lényeg, hogy nekem hosszú út volt, de most már teljesen kibékültem az adottságaimmal”- írta Kata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt