Létrehozva: 2020.03.25.

Nehezen viseli a bezártságot Rózsa György

A műsorvezető írással próbálja lefoglalni magát ebben a nehéz időszakban.

Rózsa György nagyon rosszul viseli, hogy a koronavírus-járvány miatt le kellett mondania olyan dolgokról, amelyek eddig meghatározták az életét. A műsorvezető ebben a nehéz időszakban az egészsége megőrzése érdekében nem találkozik sem a lányával, sem pedig a barátaival, és az otthonát is csak a legszigorúbb óvintézkedések betartása mellett hagyja el. Hetente egyszer megy csak bevásárolni, illetve naponta egy órára merészkedik ki a lakásából, hogy egy kicsit sétáljon.

Fotó: Ripost

„Én, az öreg gavallér, most nem tudok se kezet csókolni, se puszit adni. Szinte belehalok... Azt is nagyon nehezen viselem, hogy a lányommal nem tudok jókat sétálni, beszélgetni vagy éppen veszekedni. Én amúgy is egy társasági ember vagyok. Nekem az a kedvenc szórakozásom, hogy egy nagy társasággal üldögélek egy kávéházban és megváltjuk a világot. Mióta nem tudtunk menni, azóta nincs is megváltva a világ... Jó lenne, ha visszaállna ez az élet!” – mondta a Tények Plusz műsorában Rózsa, aki a helyzet ellenére is kitalálta, mivel foglalja le magát. Az egykori műsorvezető a könyvét szeretné folytatni, és ha ilyen tempóban halad, akkor nyár elejére meg is jelenhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

„Minden jogukat elveszítették ahhoz, hogy a jogállamiság kérdésében véleményt nyilvánítsanak” – Schiffer András a brüsszeli botrányról

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése