Létrehozva: 2016.10.01.

Nem hiszed el, mi történt Győzike házával!

A sokak által a tévébõl ismert villa már 11 éve üresen áll, Gyõzike viszont elárulta, mi a terve vele.

Győzike ismert háza évek óta áll üresen, a redőnyök leszakadva lógnak az ablakokon, a tetőből is több darab kihullott már. A kapu olyan rozsdás, hogy talán kinyitni sem lehetne, a hátsó bejá­rat pedig le sincs lakatolva.

A hétszobás, 330 négyzetméteres villa egyébként most 49,9 millió forintba kerül, a kezdetekkor még 58 milliót szeretett volna kapni érte Győzi. Szauna, jakuzzi és szolárium is van benne. A Bors személyesen Gáspár Győzőnél járt utána, hogy mi van jelenleg az ingatlannal.

A Gáspár család már nem árulja ezt az ominózus ingatlant, mivel éjszakai klubként működtetve hosszú távon sokkal nagyobb bevételre tudunk szert tenni, mintha áron alul váltunk volna meg tőle. Kimondottan magas minőségű szolgáltatást nyújt a hely, ahol jó pénzért a happy finisht is kivitelezik a thai masszázsban utazó alkalmazottak. A magas árak kimondottan külföldi vendégekre lettek belőve, ezért forintot nem, csak eurót fogadunk el a látogatóktól

– reagált a lap megkeresésére Gáspár Győző.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin