Létrehozva: 2021.07.19.

Évekig élt rettegésben Nótár Mary, százmilliós pert indít volt kiadója ellen

Sokba került Nótár Marynek, hogy összetűzésbe került volt menedzsmentjével. Állítja, a klipjeit letiltották, és szerinte minden lehetséges módon gáncsolták karrierjét, sőt, még személyi szabadságát is korlátozták. Ez utóbbit már bírósági ítélet bizonyítja. Mary most azt mondja, elégtételt vesz a sérelmeiért.

Nótár Mary fellélegezhet: a bíróság jogerősen is neki adott igazat a közte és volt menedzsmentje között folyt perben. Az évek óta tartó jogvita végén bebizonyosodott, hogy valóban korlátozták a személyi szabadságát aznap, amikor egyezkedni érkezett az akkori menedzseréhez. Az énekesnő ugyanakkor nem elégszik meg ennyivel.

Fotó: Bors

Szeretné, ha a bíróság lefolytatná azt a félbehagyott pert is, amit ellene indított a menedzsment. A cég ugyanis, mint az énekes mondja, 88 millió forintot követelt Marytől bevételkiesésre hivatkozva. Ezt az ügyet a bíróság felfüggesztette arra való hivatkozással, hogy megvárják a büntetőügy lezárását. Az énekesnő most szeretné, ha kimondanák: nem tartozik korábbi menedzsmentjének. Sőt, viszontkeresetet is benyújt ellenük, mivel állítja, igazoltan százmilliós veszteséget okoztak neki azzal, hogy éveken át letiltották klipjei megjelenését és trükköztek a lemez­eladásokkal is. Nótár Mary ugyanakkor azt mondja, hogy nem a pénz a lényeg ebben a harcban.

Éveken át úgy állítottak be engem, mintha valamilyen alkohol- és gyógyszerfüggő őrült lennék, és persze kitalációnak nevezték azt is, hogy bezártak engem és erőszakkal a házukban tartottak. Most ország-világ láthatja, hogy én mondtam igazat, hiszen elítélték őket – közölte a Borssal Mary, aki most már nem akar megállni.

– A táncnak még koránt sincs vége. Arra kértük a bíróságot, hogy folytassa le az eljárást az ellenem indított nevetséges követelésük ügyében is, mert így több esetre is fény derülhet. Szerintük nekik keletkezett nyolcvanmil­liós káruk, az ítéletből ugyanakkor kiderül, hogy semmitől nem riadtak vissza, ha rólam volt szó.

Az énekesnő szeretné behajtani korábbi menedzsmentjén azt a hatalmas összeget, amitől elesett a botrány kirobbanása óta.

Pert indítok ellenük, mivel legalább százmillió forinttal károsítottak meg, nem beszélve az engem ért erkölcsi kárról. Nem véletlen, hogy az utóbbi években nem volt sem arany-, sem platinalemezem, mert összevissza trükköztek a céghálóval, amit üzemeltetnek, de ezt majd a bíróság felderíti – magyarázta a mulatós sztár, aki az önállósodása óta már „összegründolt” egy platinalemezt.

Mary továbbá szeretne elégtételt kapni a lelki sebekért, amelyeket állítása szerint volt kiadója nemcsak neki, hanem a családtagjainak is okozott

Onnantól kezdve, hogy kiálltam magamért, és szóvá tettem, hogy nem vagyok elégedett azzal, ahogyan a pénzügyeket kezelik, pokollá tették az életemet. Folyamatosan zaklattak és fenyegettek engem és a családomat is. Szó szerint rettegésben éltem, mert miután engem fogva tartottak, nem tudhattam, hogy mikor bántanak engem vagy a szeretteim közül valakit. Nagyon komoly lelki sérüléseket szenvedtem, és ezek a sebek már sosem gyógyulnak be. A mai napig nehéz beszélnem erről, és gyakran vannak rémálmaim is ezzel kapcsolatban. Ezeken pedig az ítélet sem segít – jelentette ki a Borsnak Mary, aki egy ideje már maga irányítja a zenei karrierjét.

Nótár Mary a Fókusznak mesélte el, hogy öt évvel ezelőtt olyasmit élt át, ami már örökre nyomot hagy a lelkében. Producere és kiadója eleinte csak nagyobb részesedést kért egy-egy fellépés után, végül teljesen átvették felette az uralmat.

Több alkalommal is előfordult, hogy a megrendelő nekem adta át a pénzt a koncert után, és jelentősen több volt, mint amiről tudtam.

– mesélte Mary, aki ezután ügyvédet fogadott.

Fogva tartották

Az ügyvéd javaslatára szerződést módosítottak, amiért az énekesnő személyesen ment el egykori kollégáihoz, ám azok kiabálni kezdtek vele. Mary megköszönte az elmúlt évek közös munkáját, és úgy döntött, távozik.

Mire a főbejárathoz értem, a középső fiuk utánam szalad és a jobb karomnál fogva visszarántott engem, majd az anyukájával együtt, perceken keresztül ráncigáltak a dolgozószobáig – mondta Mary, aki mögött ezután bezárták az ajtót és leültették az asztalhoz, amin egy kard volt. Csak a lélekjelenlétének és a határozottságának volt köszönhető, hogy végül elengedték.

Elítélték őket

Miután a bíróság gyanúsítottként kihallgatta az énekesnő egykori kollégáit, hamar egyértelművé vált, hogy az évekkel ezelőtti tanúvallomásukban teljesen mást állítottak, mint ami elhangzott a tárgyaláson. Mary már soha nem fogja kiheverni a történteket.

Bennem ez olyan mély nyomot hagyott, hogy ha emberek közé kell mennem, soha nem indulok el egyedül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt