Létrehozva: 2016.12.14.

Nyilvánosságra kerültek Angelina Jolie szextitkai

Aggódhat az Oscar-díjas sztár, miután feltûnt a neten egy bizarr történet, amit sokan hozzá kötnek.

A Blind Gossip nevű oldal hetente áll elő hajmeresztő történetekkel, amik elviekben ismert emberekről szólnak, de a neveket személyiségi jogokra hivatkozva sosem közlik. Ám általában mindig kitalálható, hogy kiről írnak. Így volt ez a legújabb sztorijukkal is.

A site azt állítja, hogy az egyik legnagyobb hollywoodi színésznő imádja a véres szexet. Ami annyira annyira gyomorforgató, hogy az egyik alkalmazottja az első munkanapján felmondott, amikor meglátta, hogy mi maradt a hálóban a véres szexcsata után.

A durvább részleteket pedig nem más, mint a férje fogja hamarosan nyilvánosságra hozni, mert a pár éppen válófélben van, és minden eszközt bevetnek a másik befeketítésére.

A kommentelők szerint a történet főszereplője nem más, mint Angelina Jolie, a mérges férj pedig Brad Pitt. Ami teljesen logikus tipp, hiszen Angie sem fogta vissza magát a válás szeptemberi elindítása óta.

Sőt, Angelina évekkel ezelőtt elmondta, hogy gyűjti a késeket, és betegesen izgatja a vér. Ezért hordta a nyakában előző férje, Billy Bob Thornton vérét egy fiolában.

A történet természetesen lehet kamu, de több esetben is kiderült már utólag, hogy nem hazudnak, és tényleg megtörtént eseteket írnak le nevek nélkül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései