FÜLES

Pachmann Péter elárulta, miért él még mindig egyedül

A kétgyermekes édesapa legújabb szenvedélye a főzés lett. Emellett odafigyel az egészségére is, így rendszeresen eljár futni.
  • Szerző: Ripost

Pachmann Péter magyar televíziós szerkesztő, műsorvezető korábban mindig furcsán nézett azokra az emberekre, akik azt mondták, hogy az életkor csak egy szám.

Aztán idén, amikor megünnepelte az ötvenedik születésnapját, számot vetett, és rájött, hogy már nem tart az öregedéstől. Nincs oka sem szorongani, sem irigykedni másra, mert elégedett azzal, amit eddig elért – számolt be róla a hot! magazinnak Pachmann.

Fotó: TV2

„Ott tartok, ahol most jó. Szakmai tekintetben biztosan, hiszen lassan harminc évvel ezelőtt elkezdtem televíziózni, és azóta is állandó képernyős jelenlétem van, ez büszkeséggel tölt el. Úgy érzem, számomra ez a sírig tartó szerelem. Ami pedig a magánéletemet illeti, két szép gyerek édesapja vagyok” – utalt Péter a hatéves Annára és a tizenhét éves Balázsra, akiket a válásai ellenére igyekszik szépen nevelni.

A főzésben egyre jobban kiteljesedni érzi magát, és egyre többet kísérletez. Leginkább az alkotás izgalma az, ami miatt megszerette a főzés folyamatát. A műsorvezető azonban nagyon vigyáz az alakjára, így rendszeresen fut a Duna parton. Sőt ettől még a hűvösebb idő sem riassza vissza.

„A fiam például imád kóstolgatni, de jelenleg rajta kívül nincs olyan, aki elájulna a főztömtől, vagy meg tudnám hívni a lakásomba vacsorázni. Pedig ismert emberként nem is olyan nehéz ismerkedni; én döntöttem úgy, hogy nem siettetek semmit. Kapcsolatok tekintetében ismert a múltam, éppen ezért jó most a csönd. Őszintén mondom, jól elvagyok jelenleg, sőt már évek óta, de azt azért remélem, nem egyedül öregszem meg” – árulta el a hot! magazinnak a műsorvezető.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?