Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.10.

Nagy esemény várható Palik László életében

A hot! magazin alaposan kifaggatta a műsorvezető-sportriportert, aki semmit sem titkolt el magával kapcsolatban.

Exkluzív interjút készített a hot! magazin Palik Lászlóval.

Két hónap múlva nagy esemény várható Palik életében: betölti a hatvanat! Igaz, ez nem látszik a hírességen, ennek pedig oka van: ahogy az közismert, évekkel ezelőtt belefogott valamibe, amit ő emberkísérletnek hív. A teszt pedig a jelek szerint sikerrel járt!

Palik László
Fotó: TV2

„Bő hat éve nem telt el úgy huszonnégy óra, akár a tengerentúlon voltam, akár hideg, akár meleg volt, hogy ne sportoltam volna. Azt mindennap lehet, mindig ki lehet szakítani annyi időt a napból, amikor az ember a sportot „letudja” ” – magyarázta a hot!-nak László, aki a szélsőségekig is elmegy, ha arról van szó, hogy tegyen az egészségéért.

„A Normafánál már 60 Celsius-foknyi különbségben is futottam: mentem plusz negyven és mínusz húsz fokban is. Szóval, nem érzem szükségességét, hogy befejezettnek nyilvánítsam, mert semmilyen negatív hatását nem tapasztaltam, viszont rengeteg pozitívumát érzem. Például nem romlik a vitális teljesítményem, pedig hatvanévesen már nagyon is kellene! Ennek a hat éve tartó kísérletnek köszönhetően semennyit nem csökkent az egységnyi idő alatt elvégzett edzésmunkám, ugyanolyan sebességgel futok, ugyanolyan terhelésnek tudom kitenni magam” – tette hozzá Palik László a lapnak.

s

Ha további érdekes információkat szeretnél megtudni Palik Lászlóról és arról hol tart most a karrierjében és az életében, akkor keresd az újságárusoknál a holnap megjelenő Hot! Magazin legfrissebb számát!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel