Létrehozva: 2020.09.10.

Panaszlevelet írt: kiakadt a maszk nélküli vásárlókra Rózsa György

A 72 éves műsorvezető szerint jobban kellene figyelniük az embereknek egymásra, hiszen most már bárhol elkaphatják a vírust.

A koronavírus-járvány második hulláma elérte hazánkat is. Egyre magasabb az aktív fertőzöttek száma, azonban sokan félvállról veszik az óvintézkedéseket. Rózsa Györgynek, a legendás műsorvezetőnek is szemet szúrt, hogy az emberek nagy része maszk nélkül utazik a városban, illetve a boltokban is védelem nélkül mászkálnak. A műsorvezető ezt a saját bőrén is tapasztalta, ugyanis az egyik budapesti drogériában az eladók és a vásárlók sem használtak maszkot.

Fotó: Ripost

„Nem rég történt velem, hogy az egyik budapesti drogéria vezetőségének panaszlevelet kellett írnom. Nos, ugye az ilyen üzleteket nem véletlenül hívják drogériának, hiszen az egészséggel, higiéniával kapcsolatos termékeket tudjuk ott beszerezni. Most, hogy itt a koronavírus-járvány második hulláma, szerintem az lenne a minimum, hogy az ott dolgozók és a vásárlók számára is kötelező legyen a maszkviselés. Amikor én bementem, kapásból a hat vevőből három fiatal csupasz arccal járkált az üzletben” – kezdte a Ripost-nak Rózsa, aki illedelmesen megkérte a fiatalokat, hogy használják a maszkot. Sőt, a dolgozóknál is rákérdezett, miért engedik így be a vásárlókat.

„A három fiatalból ketten felhúzták a maszkot miután szóltam nekik, de ahogy elfordultam, már ugyanúgy nem volt rajtuk. Az eladók erre csak annyit mondtak, hogy ők a vezetőségi döntést követik, ami nem más, minthogy csak ajánlhatják a védőfelszerelés használatát. Ráadásul ők sem hordják egész nap, hiszen 12 órát nem bírnak ki benne. Ezek után úgy éreztem, muszáj levelet írnom a cégvezetőségnek” – mesélte a népszerű tévés, majd hozzátette: furcsállja, hogy az emberek többsége tavasszal jobban odafigyelt a szabályokra, pedig szerinte most még nehezebb időszak fog következni.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, keresd a Ripost napilap csütörtöki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin