Létrehozva: 2019.07.19.

Pécsi Ildikó nem adja fel: Ennyi pénzt követel az unokájától

Az egyetemista fiú a májusi kilakoltatás ellenére még mindig a Kossuth-díjas színésznõ budai lakásában lakik, jogtalanul.

Rövidesen újabb fejezetéhez érkezik Pécsi Ildikó és unokája végtelennek tűnő háborúja.

Bár május elején már úgy tűnt, ifjabb Szűcs Csaba a kilakoltatási rendelet értelmében szedi a sátorfáját és kiköltözik nagymamája lakásából, többször is visszacsempészte magát a rózsadombi házba. A színésznő nem hagyta annyiban a dolgot, feljelentette unokáját a rendőrségen. Méghozzá birtokháborításért. Az unoka ekkor nem várt lépésre szánta rá magát: birtokvédelmet kért a kerületi jegyzőtől, hogy Pécsi semmiképp se tehesse ki őt a lakásból, annak ellenére, hogy hivatalosan az a színésznő tulajdona.

Pécsi ügyvédje, dr. Magyar György a%RIPOST%-nak elárulta: lehet, hogy Csabika most úgy érzi, ő van nyerő helyzetben, nagy bajba kerülhet, ha továbbra sem hajlandó elhagyni azt a lakást, ami nem az övé.

"Nem jár jogvédelem annak, aki jogellenesen lakik valahol. Ez a határozott jogi álláspontom, de a Polgári Törvénykönyv is világosan kimondja ezt. Ez olyan, mintha valaki összetörné a berendezést, majd azt mondaná, hogy nem viselkedett rendesen a takarítónő"

- kezdte a %RiPOST% a színésznő jogi képviselője.

A részletekért keresd a %RIPOST% pénteki lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett