FÜLES

Plágiumbotrányba keveredett Cicciolina exférje

Az ismert képzőművész Jeff Koons-nak jelentős pénzbírságot kell fizetnie.
  • Szerző: Doris

Foghatja a fejét Cicciolina tehetős exférje, a képzőművész Jeff Koons!

Fotó: Facebook

A párizsi bíróság ugyanis megállapította, hogy a férfi egyik alkotása koppintás: egy 1975-ben készült fotó mása. Az Amerikában élő Koons-nak így nincs más választása, összesen 24 ezer eurós pénzbírságot kell fizetnie – adták hírül olasz hírportálok.

Koons még 1988-ban készítette el a Naked elnevezésű szobrocskát, ami egy meztelen kisfiút és egy kislányt ábrázol, akik ölelkeznek és közben lefelé néznek. Most kiderült, hogy a szobor kísértetiesen hasonlít Jean-Francois Bauret fotográfus Enfants című képére, amit 1975-ben publikáltak képeslapként.

Koons-nak azonban nem csak a plágiumbotrány miatt kell feltehetően a zsebébe nyúlnia. Cicciolina tavaly decemberben a -nak árulta el, hogy beperli a tehetős exférjet, aki nem fizet neki feleségtartást. A magyar pornódíva ügyvédjével, Luca Di Carlóval kiszámolta, hogy havonta 100 000 dollár (30 millió forint) illeti meg, és addig nem nyugszik, amíg ezt be nem hajtja.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?