Létrehozva: 2017.12.08.

Rejtélyes gyilkosság: Ezek a legbizarrabb tények VV Fanni halála körül

Egyre több a rejtély Novozánszki Fanni eltûnése körül, a rendõrség már emberölés megalapozott gyanújával nyomoz. A feltételezett gyilkos elõzetesben van, hallgatásba burkolózott. Sok kérdésre még nincsen válasz...

Mindenki csak találgat, hogy mi történhetett pontosan Novozánszki Fannival, azaz VV Fannival. A 24 éves lánynak november 20-án veszett nyoma, pár nappal később pedig már a rendőrség is eljárást indított. Eleinte úgy tűnt, hogy a prostituáltként dolgozó Fanni Németországban talált munkát, ám erről kiderült, hogy nem igaz.

Sokan reménykedtek abban, hogy élve előkerül a lány, de napra pontosan az eltűnése után két héttel közölte a drámai hírt édesanyja: a nyomozók már holttestet keresnek. Mindeközben letartóztattak egy volt MSZP-s képviselőjelöltet, akit először személyi szabadság korlátozásával, a héten pedig már emberöléssel is meggyanúsítottak.

B. László jelenleg előzetes letartóztatásban van, nem hajlandó vallomást tenni, mélyen hallgat.

Pedig talán ő az egyetlen, aki pontosan tudja, mi történt Fannival és hol van a holtteste, ám ezekre és sok más kérdésre sem akar válaszolni. A %RIPOST% most összegyűjtötte a 24 éves lány halála körüli rejtélyeket, amikre az egész ország várja a választ!

Budapest, Marina-part

November 20-án, hétfő éjszaka érkezik egy bérelt autóval B. László, aki, kamerafelvételek tanúsága szerint, Fanni mozdulatlan testét a csomagtartóba teszi. Elhajt a helyszínről, a lakásban égve marad a villany. Nem tudni, hogy az érkezése után pontosan mi történt, elképzelhető, hogy a lányt megfojtotta, de az is lehet, hogy csak elkábította.

Siófok

A férfit a térfigyelő kamerák is követik, Siófokra ment az autójával. Az éj leple alatt bármi történhetett, akár itt is megszabadulhatott a holttesttől. A %RIPOST% információi szerint átöltözött, ami utalhat arra is, hogy a ruhája véres lett.

Dunaújváros

A kamerák újra felfedezik B. Lászlót, aki már másik ruhában van, mint amiben elvitte Fannit a lakásból. A szülővárosában, Dunaújvárosban  rövid időt tölt, a helyiek szerint akár itt is megszabadulhatott a nyomoktól és a holttesttől: a Dunát úgy ismeri, mint a tenyerét. Budapest felé veszi az irányt, ahol kitisztítva visszaadja az autót, ám még mindig annyi vér van benne, hogy a kölcsönző értesíti a rendőrséget.

Németországi felbukkanás

Fanni eltűnése után furcsa módon egy németországi internetes oldalon is feltűnt a hirdetése a már itthon is ismert fotóival. A Bors újságírója fel is hívta az ott megadott telefonszámot, eleinte úgy tűnt, hogy Fanni van a vonal túlsó végén, ám a lány édesanyja később ezt határozottan cáfolta. A hirdetés hamar el is tűnt az oldalról. Vajon ki tette fel és ki vette le? Esetleg figyelemelterelés volt? A hatóságok megtévesztése? Egyelőre ez is rejtély…

Nincs meg a holttest

Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla elsőként, a B. László által bérelt autóban olyan nagy mennyiségű vért találtak, ami szinte 100 százalékosan arra utal, hogy Fanni már nem él. De mégis, hol van a holttest? Elásták? A Balatonba vagy a Dunába dobhatták? A gyanúsított gyors letartóztatása és Fanni eltűnése közti idő olyan rövid volt, hogy egyre valószínűbb, hogy már november 20-án megölték.

Teste lassan három hete nincs meg, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz. Az előzetesben lévő férfi pedig hallgat…

VV Fanni tragédiájának kronológiája

November 20.: Az édesanya délelőtt még beszélt a lányával, a gyanú szerint éjszaka érkezett hozzá bérelt autójával B. László. A kamerafelvételek szerint Fanni testét az autó csomagtartójába tette, majd elhajtott.

November 23.: A család és a barátok Facebookon kértek segítséget, miután Fanni napokig nem vette fel a telefont. Ekkor már a rendőrség is körözte.

November 24.: Feltörik Fanni lakását, ahol égett a villany és a kutyái is egyedül voltak hagyva. Valaki összecsomagolt, ám nem olyan holmikat tett el, amiket Fanni magával vinne. A rendőrség itt DNS-mintákat vett Fanni személyes tárgyairól és nyomokat, ujjlenyomatokat is rögzített.

November 27.: Elfogták B. Lászlót, akinek elrendelték az előzetes letartóztatását, miután kihallgatták. Akkor még személyi szabadság korlátozásával gyanúsították. Lapértesülések szerint autójában pajszert, kötelet és vérnyomokat is találtak, a %RIPOST% információi szerint bérelt autója is véres volt.

December 1.: Bejelentette Fanni édesanyja, hogy nem él a lánya, legalábbis ezt mondta neki három nyomozó. A rendőrség aznap este közölte, hogy már emberölés megalapozott gyanújával nyomoznak, B. Lászlót pedig gyilkossággal gyanúsítják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna