Létrehozva: 2020.10.23.

„Rettentően fájt” – Nagy Feró és felesége is megfertőződött a koronavírussal

A zenész egy forgatáson kapta el a vírus. Családja azóta még jobban vigyázz rájuk.

Új projektbe kezdett a Beatrice frontembere, Nagy Feró. Ám munkájáról egyelőre még nem árulhatott el semmit, de egy jóval sokkolóbb eseményről számolt be, ami nemrég következett be az életében. A zenész ugyanis átesett a koronavíruson!

A vírust ráadásul pont azon projektje során kapta el, amit még hét pecsétes titokként őriz.

Fotó: Sulyok László

„Több mint két héttel ezelőtt túlestünk rajta. A forgatáson kiderült, hogy az egyik kolléga megfertőződött, így mindenkin elvégezték a tesztet. Akkor közölték velem hogy bár óvatos voltam, én is beteg vagyok. A feleségem is elkapta a kórt, így együtt szenvedtük végig ezt az időszakot. A kedvesem sokkal rosszabbul viselte a fertőzést, több pihenésre volt szüksége. Szerencsére három -négy nap alatt átment rajtunk. Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk! Iszonyúan fáradt voltam, ki sem tudtam kelni az ágyból, nehezemre esett a mozgás. Lázam nem volt, súlyos tünetekről, szövődményekről pedig szó sincs. Egész jól megúsztuk a történteket, hálás is vagyok ezért. Házi karanténban voltunk, a család meg sem látogathatott. Rettentően fájt, hogy nem láthattam az unokáimat, de fel kellett emelkedni ezen hiszen az ő egészségük mindenné fontosabb. Mióta meggyógyultunk, a fiamék még jobban vigyáznak ránk, kicsit megijedtek, de legalább már túl vagyunk rajta” – árulta el Nagy Feró a Star magazinnak, amiből az AC News idézte szavait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin