Létrehozva: 2018.07.08.

Rossz híreket kapott Rékasi Károly, így érhet véget a kártérítési per

A színész túl korán terhelni kezdte a lábát, emiatt pedig akár a kártérítéstõl is eleshet.

A színész komoly bajba sodorta magát 2016 márciusában azzal, hogy idő előtt terhelni kezdte balesetben megsérült lábát, ráadásul most még a kártérítési perét is elvesztheti emiatt. A tárgyalás szeptemberben folytatódik.

Még nem született ítélet Rékasi Károly és R. Miklós közlekedési balesetének ügyében, vagyis még nem állapította meg a bíróság egyik fél hibáját sem. A 2015 júniu­sában történt karambolban Rékasi nem tudta kikerülni motorjával a – szerinte – index nélkül elékanyarodó kocsit.

"Még nem történt meg az ügyben a bűnösség megállapítása, addig pedig nem fizet a biztosító senkinek" – mondta dr. Mohácsy Lénárd az autós ügyvédje a Borsnak. A jogi képviselő szerint nagyon hosszú ügymenetre lehet számítani, mert ha mondjuk Rékasit hozzák ki hibásnak, akkor ő fellebbez.

"Több szakértő, orvos és műszaki is dolgozik az ügyön. Ez csak elsőre volt egy egyszerű helyzet, valójában azonban egy nagyon bonyolult közlekedési balesetről beszélünk" – magyarázta a jogász. "A fe­lelősség megállapítása éppen ezért nem lesz egyszerű, ahogy utána a kártérítés kérdése sem" - tette hozzá.

Rékasi súlyosan megsérült a balesetben, hat csontja tört, az egyik lába pedig négy centivel rövidebb lett. Ez a rövidülés súlyos fertőzés és egy csavartörés miatt következhetett be, ami az ügyvéd korábbi nyilatkozata szerint nem feltétlenül van ok-okozati összefüggésben a balesettel.

Tudomása van arról, hogy a színésznek lovasbalesete is volt a motorbalesete után, bár ezt Rékasi cáfolta. A színész maga is többször nyilatkozta, hogy a rehabilitációt nehezen viselte, előbb ment vissza forgatni a Barátok köztbe, mint kellett volna. Egyszer például onnan vitte el a mentő, mert elkezdett vérezni a sebe. Ha kiderül, hogy a sé­rülése súlyosságának maga is okozója lehet, ko­moly kártérítési összegtől eshet el.

A színészt egyelőre nem tudta elérni a lap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin