Létrehozva: 2021.02.16.

Gyerekkori traumáikról meséltek a magyar hírességek – videó

Skrabski Fruzsina új dokumentumfilmjében egy nagyon érdekes és kényes témát feszeget.

Új dokumentumfilm forgatásába kezdett Skrabski Fruzsina, aminek a Traumáinkon innen és túl címet adta. A dokumentumfilm főszereplői képesek voltak bántalmazott gyermekből – hétköznapi hősként – másokat védelmező, segítő felnőtté válni.

Szerinte ugyanis nem minden bántalmazott gyerekből lesz erőszakos felnőtt. Ezzel a felelősség-tudattal mutat be élő példákat, azt bizonyítandó, hogy van esély a legsötétebb múltból is kilépni – írja a Metropol.

„Ez bizonyítja, hogy az emberi szív uralkodik a rossz fölött! Ennek a filmnek a készítése egy csodálatos csoportterápia volt. Emberóirásokat, nagyon okos pszichológusokat, pszichiátereket ismerhettem meg, és a riportertársaim is nagyon eredeti emberek. Tehát egy nagyon jó közösséggel kutathattuk együtt, hogyan győzhetők le a rossz szülői minták. Mert legyőzhetők” – hangzik el a biztatás Skrabski Fruzsinától, és ennek igazságát támasztják alá saját életükkel a dokumentumfilm főszereplői, többek között Szabó Borbála, Danó Éva, Bagi Iván, Dunai Tamás, Tóth Zsé Ferenc is.

A youtube trendeket követve, animációkkal tűzdelt, és akár egy kamasz számára is izgalmasan elkészített dokumentumfilm szakértői csapata azt a kérdést feszegeti: vajon mi kell ahhoz, hogy egy bántalmazott gyermek hátat tudjon fordítani örökölt sorsának, és más életet éljen felnőttként.

Skrabski Fruzsina új filmjének az írója Szabó Borbála, műsorvezetője Bodacz Balázs, de egy szakértő csapat is segítette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin