Létrehozva: 2020.08.30.

Soltész Rezső: Olyasmit éreztem, mintha minden kezdene összeomlani körülöttem

Tíz hónapos kihagyás után tért vissza a színpadra a legendás táncdalénekes, Soltész Rezső.

A Ripost januárban arról számolt be, hogy a tavaly év végi rosszulléte után Soltész Rezső már sokkal jobban van és új lemezt készít. A népszerű énekes most elárulta, hogy érzi magát azóta.

Fotó: Korponai Tamás / Ripost

„Jól vagyok, köszönöm. Lekopogom, rendbe jöttem„ – mondta a Blikknek Soltész, aki azt is elárulta, hogy mi volt az oka szívproblémájának. „A múlt év vége felé már heti tíz előadásom volt, ez sok utazással járt, és közben a magazinokat is szerkesztettem. Azt hittem, bírom, de a szervezetem máshogy gondolta. Egy hirtelen rosszullét után szóltam a lányaimnak, mondják le minden fellépésemet, mert kardiológiára kell mennem” – árulta el az énekes.

Mint mondja, a rosszullét otthon érte, de ez egy folyamat része volt.

„Két nappal korábban galériát nyitottam meg, és alig tudtam beparkolni az autóval. Tekertem a kormányt, de csak nem akart összejönni, és a megnyitón is dekoncentrált voltam. Másnap este a fővárosban volt fellépésem, és nem úgy mentek a dolgok, ahogy megszoktam. A közönséggel se tudtam rendesen kommunikálni. Olyasmit éreztem, mintha minden kezdene összeomlani körülöttem. Másnap már nehezen lélegeztem, és hirtelen nagyon rosszul éreztem magam. Nagyon megijedtem! Önkéntelenül vettem számba, hogy nekem családom van, és még dolgom is lenne. Azt gondoltam, olyan nincs, hogy bármi fontosabb legyen, mint az egészségem. Ezzel a lányaimnak, az unokáimnak és a rajongóimnak is tartozom.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései