Létrehozva: 2018.11.29.

Õszinte vallomás, ezért szakított Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor

A csinos mûsorvezetõ komoly elhatározásra jutott, miután elveszítette nõvérét.

Kicsivel több mint egy hónapja bombaként robbant a hír, hogy Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor szakítottak. Az okok máig homályosak, ám a pszichológus-műsorvezető most tiszta vizet öntött a pohárba.

"Március elején elveszítettem a nővéremet, ez volt a kiindulópontja az egésznek. Ha az ember egy ilyen mélypontra kerül, elkezdi átértékelni dolgokat. Hirtelen élesen elkezdtem látni magam körül az embereket, hogy ki mennyire áll mellettem egy ilyen helyzetben. És ilyenkor kiderül, hogy ki az, akinek csak akkor kellesz, ha jól vagy, és ragyogsz.

Ez volt a katalizátora az egész folyamatnak, hogy azt mondtam, annyira rossz minden, inkább helyreteszem a többi dolgot, ami nem működik körülöttem, és utána már csak jó lehet

 - fogalmazott Andrea Tatár Csilla videóinterjújában, majd azt is hozzátette, sokan megkérdőjelezték párkapcsolati döntését is.

"Bennem ezt már megelőzte egy hosszú folyamat, átgondoltam anyagilag, de leginkább a gyerekem szempontjából. Kellett, hogy erre készüljek, hogy ez egy felelősségteljes döntés legyen. Viszont az egészben az bosszantott a legjobban, hogy megkérdőjelezték, hogy én a gyerekemet figyelembe vettem-e ebben a dologban. Ha nem lenne gyerekem, lehet, hogy ezt a döntést már meghoztam volna előbb is" - fejtette ki Várkonyi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin