Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.03.

Szívszorító dolgot mondott a királynő Harry hercegnek: 4 órán át beszélgettek

A Megxit óta ez volt az első alkalom, hogy II. Erzsébet királynő és unokája békében beszélhetett.

Tiszta vizet akart önteni a pohárba II. Erzsébet királynő, így meghívta unokáját egy vasárnapi ebédre. Harry herceg végre négyszemközt tudott beszélni nagyanyjával. Erre a Megxit óta nem volt lehetősége. Most azonban nem zavarta őket senki, Meghan még Kanadában van.

A 4 órás beszélgetés során II. Erzsébet királynő elmondta Harrynek, hogy akármit is tett, még mindig nagyon szereti és bármikor tárt karokkal fogják fogadni őket, ha meggondolják magukat és visszatérnének a királyi családban betöltött szerepükhöz.

Fotó: AFP

Egy bennfentes árulta el mindezt a sajtónak. Erzsébet királynő állítólag azt is elmondta, hogy valóban nagyon megbántotta unokája, amiért a kilépésük előtt nem beszélt vele, és anélkül jelentették be a nyilvánosságnak. Ahogy azt is elmondta a 93 éves uralkodó, hogy fáj, amiért nem láthatja dédunokáját, Archie-t.

„Remélhetőleg sikerült mindent tisztázniuk. A királynőnek sokat kellett beszélnie Harryvel, és ez volt az ideális idő, amikor mindketten elmondhatták a maguk álláspontját. Amikor a hercegi pár bejelentette, hogy visszalépnek, minden annyira hirtelen történt, hogy ezt az időszakot az összes érintett komoly stresszként élte meg” – magyarázta a bennfentes, majd hozzátette, hogy ez a több órás beszélgetés nyugodt körülmények között zajlott.

A kedves szavak mellett azért a királynő egyértelművé tette Harry-nek, hogy nem tehetik pénzzé a származásukat, nem használhatja a royal kifejezést, ebből pedig nem hajlandó engedni.

Harry herceg és Meghan hercegné március 31-ével hivatalosan is visszalép betöltött szerepkörükből a királyi család magas rangú tagjaiként. Ezzel lemondanak a királyi címről és az ő királyi fensége megszólításról, a Sussex Royal brandet nem használják, anyagilag függetlenné válnak.

Ebben a hónapban képviselik utoljára a koronát, március 9-én lesz az utolsó hivatalos feladatuk, a Westminster apátságba látogatnak el a királyi család többi tagjával, ugyanis ott rendezik meg a Nemzetközösség napját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban