Létrehozva: 2018.06.01.

Szomorú hírt közölt a színház: Ezt üzente Törőcsik Mari

Szombathelyen rengetegen várták június 3-át, amikor Törõcsik Mari visszatért volna a színpadra a Weöres Sándor Színházban. Sajnos a beszélgetés elmarad.

Bár a nemzet színésze korábban boldogan mondott igent Jordán Tamás felkérésére, hogy egy színpadi beszélgetéssel térjen vissza a közönség elé, Törőcsik Mari most lemondta a programot. Erről a szombathelyi teátrum adott ki tájékoztatást.

"A Weöres Sándor Színház örömmel tapasztalta, hogy Törőcsik Mari egészségi állapota hónapról hónapra javul. Április végén Jordán Tamás felkérésére elvállalt egy beszélgetést június 3-ára. Ugyan a művésznő állapota kielégítő, ő maga még nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy a saját magától és a közönség által elvárt színvonalon tudjon teljesíteni. Jordán Tamással abban egyeztek meg, hogy a június 3-ára tervezett beszélgetés elmarad, de ősszel feltehetően lesz. Kérjük minden érdeklődő megértését! A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók június 15-ig"

- áll a színház közleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései