Létrehozva: 2015.05.04.

Szörényi is szerb, mint Zorán

Szörényi Levente apai ágon szláv, anyai ágon német felmenõkkel bír, de õsei között Csanád és Huba vezért is sejti. Szörényi boldog, hogy sokféle õstõl származik, és ez nem is áll ellentétben magyarságával.

Szörényi felmenőinek köszönhetően kalandos gyermekkort élt meg. Anyai nagyapja révén sváb vér is csörgedezik a zenész ereiben, aki egy osztrák városkában látta meg a napvilágot, miután édesanyja családja 1944-ben, Szálasiék hatalomra kerülésekor menekülni kényszerült Magyarországról.  Szörényi nagyapja, Paul Iván pénzügyminiszteri államtitkár volt a Horthy-korszak végén, így a család nemkívánatossá vált. Hogy szülei hol találkoztak, maga Szörényi sem tudja, de elképzelhetőnek tartja, hogy a Vajdaságban. Édesapja ugyanis szerb, eredeti nevén Groda.

Idővel azonban magyarosabb nevet akart, és mivel a család a Szörényi bánságból származott, adta magát a névválasztás. „Paul nagyapa, anyám apja Zomborban volt ügyvéd akkortájt, apám Palicson járt iskolába, a két település között pedig 65 kilométer sincs” – elmélkedik Szörényi önéletrajzi könyvében. A zenész mindössze élete első évét töltötte Ausztriában, édesanyja ugyanis úgy határozott: Magyarországon szeretné felnevelni gyermekeit.

A kommunisták mindenüket elvették

Visszatérésükre, 1945-re azonban megváltozott a család helyzete. Budai neobarokk villájukat elvették tőlük, ahogy az érdi gyümölcsösüket is. „A homlokzati erkély korlátjába „E” és „I” betűt kovácsoltattak nagymamáék. E, mint Etelka, I, mint Iván. A hátsó erkélyen egy V és egy I volt olvasható. Anyám és testvére” – meséli Szörényi a romantikus történetet. A villát később szét is darabolták, de Szörényi meglepő vallomást tesz erről: „Minden rosszban van valami jó: így legalább később nem kellett valami nagymenő kommunistának. Akkor azért eléggé bosszankodnék, ha mondjuk Gyurcsány Ferenc lakna ma benne.” Az örökségből Szörényinek egy „Villa” cédulájú kulcsa maradt, amit egykori otthonuk bekeretezett képe alatt tart a mai napig.

Anonymus is írt családjukról

A család végül az apai nagyszülők Visegrádi utcai lakásába érkezett meg Budapesten. Ám hiába a szerb nagyszülők, Szörényit sosem tanította meg sem édesapja, sem nagyszülei szerbül. „Nem kell ezt a délszláv vonalat annyira erőltetni!” – emlékezik meg apja mondatáról Szörényi a könyvben. A magyarázat egyszerű, az édesapa magyarabb akart lenni az ősmagyarnál is. Szörényi családfája ugyanis hiába kevert, ősei között Csanádot és Hubát sejti. „Csuka nagymama azoknak a Szemeréknek a leszármazottja, akikről Anonymus is ír, mégpedig úgy, hogy  Huba vezér nemzetségéből valók. Szörényit egyáltalán nem zavarja ez a változatosság.  „Én boldog vagyok, hogy ilyen sokféle őstől származom, ez sosem állt ellentétben a magyarságommal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései