Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.13.

Trombózist kapott és kis híján meghalt az X-Faktor egykori sztárja

Az énekes néhány napig nem vette komolyan a problémát, de állapota napról-napra romlott. Már az ujjai is elfeketedtek...

Stone, azaz Kovács László az X-Faktor 2012-es versenyzője figyelmen kívül hagyta az intő jeleket.

"Éppen Vietnamba utaztam a fiammal, amikor trombózisom lett... túl könnyedén vettem a dolgot, ettem, és alkoholt ittam, viszont vizet alig fogyasztottam az úton, ami elég nagy bajt okozhat" - vallotta be a Blikknek.

Egy vietnami kórházban kezelték, elmondása szerint borzasztó körülmények között.

"Szörnyen igénytelen hely volt, még patkányok is voltak a kórházban, de mivel morfiumot kaptam, úgy éreztem, lebegek, így nem borultam ki" – idézte fel a döbbenetes emlékeket Stone, aki végül egy német orvossal repült haza.

"Az orvosok azt mondták, minimális esélyem volt, hogy ezt túléljem. Teljesen befeketedett a jobb kezemen a gyűrűs- és a kisujjam. Vietnamban egy 3,5 centiméteres vérrögöt távolítottak el a testemből, itthon pedig feloldottak több száz mini vérrögöt, és a gerincemen is beavatkozást hajtottak végre, idegeket vágtak el. Három műtéten estem át, tíz kilót fogytam, mire lezárult ez a rémálom" - fejezte be a szinte hihetetlen történetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban