Létrehozva: 2018.02.06.

Újabb fordulat, rossz hír jött VV Fanni ügyével kapcsolatban

Azt feltételezik, hogy Fanni és a gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással. A nyomok viszont eltûnhettek.

A rendőrség lefoglalta VV Fanni korábbi telefonját, amit egy szervizben találtak meg. A nyomozók adatokat szeretnének lementeni róla, hogy több bizonyítékuk legyen. Egy másik szervizes, akinek a munkahelyén a fiatal nő eltűnése és halála előtt szintén járt a készülék, az Origo megkeresésére azt mondta, hogy nincs sok esély a telefon feltámasztására.

"Nem lehetett megjavítani, egyszer csak elment róla az egész szoftver, nem kapcsolt be. A kollégám még a memóriáját is megfújta, amit egyébként nem szoktunk megcsinálni senkinek, mert túl kockázatos, belehalhat a telefon"

- magyarázta a férfi az Origónak. Elmondása szerint egy sima telefonszervizben csak akkor tudnak adatokat megmenteni egy telefonról, ha azt olyan állapotba tudják hozni, hogy legalább bekapcsoljon. Fanninak iPhone-ja volt, arról nagyjából mindent le lehet szedni. Képeket, üzeneteket stb.- mondja a férfi, aki kizártnak tartja, hogy valaki csak úgy fel tudja támasztani a telefont. Fanni végül elvitte tőlük a mobilt, és átvitte egy másik szervizbe, valószínűleg ott találták meg a rendőrök.

A rendőrség szeretne olyan adatokat találni a készüléken, amik a gyilkoshoz vezetnek: azt feltételezik ugyanis, hogy Novozánszki Fanni és a gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással, aminek nyoma lehet a telefonban.

Fanni tavaly november 20-án tűnt el. Egy ideig eltűntként keresték, majd a nyomozók december elején közölték a családdal, hogy a jelek szerint a lányuk már nem él. Keresték már a holttestet a Dunában, a Budapest és Veszprém közötti erdős területen is, legutóbb pedig már kutak mélyén is, de egyelőre nem sikerült megtalálni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be