Létrehozva: 2016.02.07.

Újabb lesújtó hír érkezett Rékasi Károly állapotáról

A színész csak egy szokásos felülvizsgálatra ment a kórházba, amikor közölték vele a sokkoló hírt: olyan rosszul ment a rehabilitációja, hogy újra meg kell operálni sérült lábát. Kiderült, egy ötcentis csontrész az, ami hónapok óta nem akar kiteljesedni.

Ahogy arról a %RIPOST% pénteken elsők között beszámolt, fél évvel súlyos motorbalesete után újra kórházba került Rékasi Károly. A József Attila Színház egy hivatalos közleményben tette közzé, hogy a színészt újra meg kell operálni.

Később az is kiderült, hogy az újabb műtétre azért van szükség, mert Rékasinak nagyon rosszul sikerült a rehabilitációja és csontjai nem forrtak össze rendesen. Talán túl hamar állt ismét munkába...

A Barátok közt nyughatatlan sztárjának lábát még február elején felnyitják, a beavatkozás után pedig újra mankóra lesz szüksége.

"Egy öt centiméteres csontrész nem akar kiteljesedni, s így nem várhatunk tovább ezzel a nem kis műtéttel"

- árulta el a Blikknek a gondterhelt színész, akit szinte sokként ért a lesújtó hír.

Azonban mint mindig, most is a jövőre koncentrál és alig várja, hogy végleg visszakapja régi önmagát és újra motorra pattanhasson.

"A műtét folyamata helyett inkább a végeredmény motivál, hogy megint hadba állhassak a József Attila Színház színpadán, a Barátok közt stúdiójában, visszakapjam a baleset előtti életemet, és újra motorozhassak!"

- jelentette ki a tőle megszokott magabiztossággal.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin