Létrehozva: 2021.02.17.

Újabb részletek Vitray Tamás balesetéről, nem csak őt vitték kórházba

A rendőrség a Ripost megkeresésére adott bővebb tájékoztatást.

Szerző Doris

Nemcsak a 88 éves Vitray Tamást, hanem azt a vétlen nőt is kórházba kellett szállítani, akivel a riporter kedden összeütközött Budapest VI. kerületében, az Andrássy út és a Szív utca sarkán.

Vitray Tamás volt a vétkes fél a karambolban (Fotó: MTI)

A balesetben Vitray volt a vétkes, amit el is ismert. Szabálysértési eljárás indult ellene.

A Ripost megkereste a BRFK Kommunikációs osztályát, hogy megtudjuk, milyen büntetésre számíthat a legendás újságíró, valamint, hogy valóban nem történt-e komolyabb személyi sérülés.

A következő választ kaptuk:

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság által szabálysértési eljárásban vizsgált konkrét ügy várható jogkövetkezményeiről tájékoztatást nem kívánunk adni. ​A baleset helyszínéről két személyt kórházba szállítottak, az esetleges személyi sérülések tekintetében nyilatkozattételre nem rendelkezünk hatáskörrel.”

Vagyis nemcsak Vitray-t, hanem a fekete Audit vezető nőt is kórházba kellett szállítani az ütközés után.

Hogy is történt a baleset?

A Borsnak egy szemtanú számolt be a keddi karambol körülményeiről.

Vitray Tamás Volvója az egyirányú Szív utcában haladt a Lövölde tér felől. Az Andrássy útnál a sarkon egy tábla jelzi, hogy jobbra kell fordulni, nem lehet rajta áthajtani keresztben. A Volvo sofőrje nagyon lassan hajtott, de vélhetően ezt a táblát nem vette észre. Az Andrássy úton szabályosan haladó kocsi pedig nem számíthatott rá, és belerohant, a lökés pedig méterekkel taszította arrébb. A szabályosan haladó autó, amit egy hölgy vezetett, egy oszlopnak ütközve állt meg.

A netezők szerint már nem kéne vezetnie

Bár bárkivel előfordulhat, hogy elnéz egy haladási irányt jelző táblát, a hozzászólók többsége úgy véli, egy 88 éves embernek már semmiképp nem kéne a volán mögé ülnie, inkább a tömegközlekedést vagy a taxit kéne választania, ha útnak indul.

Fotó: Bors olvasói fotó

„Nem kellene 88 évesen már vezetnie.

„Indoklás a kora, a látása, a reflexei... és ezt nem rosszindulatból, hanem saját és mások biztonsága miatt.

„Aki engedélyt adott neki, az a hibás! 80 felett mar nem szabad hajtásit adni.”

„Járjon taxival, elég idős már, ne veszélyeztessen senkit.”

„Nyolcvannyolc évesen nem kellene kocsit vezetnie!! Meg sem adnám neki! 65 év felett nem adnék senkinek jogsit!! Ott van az ingyen utazási szelvény, használják ki!”

Ilyen hozzászólások árasztották el a Vitray Tamás balesetéről szóló cikkeket a Facebookon, amellett, hogy természetesen mindenki jobbulást kívánt neki. Tény és való, hogy bizonyos kor felett az ember reakcióideje nő, lassabban reagál és figyelmetlenebb is lehet.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin