Létrehozva: 2016.08.26.

Újra beszólt az X-Faktor stábjának a csalódott apuka!

Napok óta szinten tartja a vádakat, pénzért beszélne a nyilvánosságnak.

Nem nyugszik az az édesapa, aki napok óta állítja, hogy fia jogtalanul esett ki az X-Faktor válogatójából. A férfi a Facebookon robbantotta ki a botrányt, amikor arról írt, hogy szülőként és nézőként a stúdióban visszásságokat tapasztalt.

A legkevésbé sem hajlandó elállni attól a feltételezéstől, miszerint fia és a többi kiesett versenyző sokkal tehetségtelenebb énekesek miatt estek ki a versenyből.

A vádak már csak azért is elképesztőek, mivel a versenyzőkkel és a családtagokkal is titoktartási szerződést kötöttek. Ezt az apuka a folyamatos kiírásaival megszegte, hiszen napokkal ezelőtti bejegyzésében még a továbbjutókról is elárult egyet s mást.

A férfi most azt állítja,

a műsor főszerkesztője félmillió forintot ajánlott fel neki, ha cserébe leszedi az első, kompromittáló bejegyzést.

Ezt meg is tette, de az állítólagosan beígért pénzösszeget nem kapta meg. 

A kiesett fiú korábban egy másik tehetségkutatóban is szerepelt, az pedig beszédes, hogy a dühös apuka akkor is össztűz alá vett egy segítő szándékú zsűritagot. Az ügy abban az esetben is anyagi természetű volt, pedig a befolyásos zsűritag önzetlenül, több százezer forinttal segítette a férfit.

Ebben az esetben is újságírók jelentkezését várja, akiknek anyagi ellenszolgáltatás fejében elmondaná vélt vagy valós igazát.

Az X-Faktor szakembere a Blikkben következetesen tagadta a vádakat, sajnálja az esetet, de mivel alaptalanok a feltételezések, nem is szeretné bizonygatni az ártatlanságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin