Létrehozva: 2019.12.23.

Újra kórházba vonul Boros Lajos, ez mindent megváltoztat

A rádiós legendára komoly beavatkozás vár hétfőn.

Újabb beavatkozás vár a szívműtéten átesett Boros Lajosra! A legendás rádiós a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újra kórházba vonul, ugyanis az orvosok megszabadítják a katéterétől.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Anno úgy szabadultam a kórházból, hogy kaptam egy kis katétert, és ezt most egy hét múlva kiveszik, és megnézik, hogy ezt miként fogom bírni fizikálisan és mentálisan. 23-án kiderül, hogy alkalmas vagyok-e minden segítség és segédeszköz nélkül tovább élni„ – mondta a Facebook-oldalára feltöltött videójában Boros, aki nagyon optimistán tekint a hétfői beavatkozás elé. Ez nem is csoda, hiszen a rádiós tele van tervekkel a jövő évet illetően. Többek között színpadra lép a Dumaszínházban is, ahol az Öt hét nem lét című darabjával szórakoztatja majd a nézősereget.

”Nagyon sok tervem van. Az önálló estem előkészítése a vége felé közelít, és már kezd megszerkesztődni a műsorom. Kíváncsian várom, hány embert fog érdekelni. Mellesleg már a plakátja is elkészült„ – fogalmazott a rádiós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin