Létrehozva: 2018.03.10.

Undorító dolgot művelt a pesti éjszakában a magyar sztár, lefotózták

Még legintimebb testrészét is sikerült elõkapnia az Akácfa utcánál.

Botránnyal végződött az újdonsült szingli Varga Viktor önfeledt bulizása a szerdai Fonogram-díjátadó után.

A nemrég bizarr frizurával előrukkoló énekes a Blikk információi szerint csütörtökön, hajnali 4 óra körül egy szórakozóhelyre igyekezett Sipos Péterrel, az Irigy Hónaljmirigy frontemberével, és egy harmadik barátjukkal.

A Deák téren leintettek egy taxit, majd kissé eldurvultak az események...

"Keményen ittasak voltak, de nem először látok ilyet az éjszakában. Elvittem őket, felismertem Viktort, gondoltam, tud kulturáltan viselkedni. Sajnos nem"

- kezdte B. Zoltán, sofőr.

Viktor ugyanis egy méretes gíroszt fogyasztott autókázás közben, amiből, a kanyarok és a fékezések hatására, jó néhány szósszal leöntött husi a taxi ülésén landolt.

Ezért miután a többiek az Akácfa utcánál kiszálltak a járgányból, a taxis arra kérte Viktort, hogy fizesse ki a takarítás árát.

"Elkezdte nekem magyarázni, hogy testvérek vagyunk, és felajánlott ötezer forintot, ami kevés, hiszen én ilyenkor majd’ egy teljes napra kiesek a munkából"

– mondta a férfi, aki állítólag végül saját költségén, 30 ezer forintért takaríttatta ki a taxiját, és több tízezer forinttól esett el aznap az összemocskolt kocsi miatt.

Ám a java még csak ezután jött!

"Végül visszajött a másik két barátja, és hisztizni kezdtek, hogy nincs náluk ennyi pénz, és ne tegyem tönkre őket. Kértem, hogy ne hagyjanak pácban, erre Viktor azt mondta: „hugyozok rá”, majd lehúzta a sliccét, és vizelni kezdett a nyílt utcán"

- magyarázta a taxis, aki egy fotót is készített a gusztustalan mutatványról. Állítása szerint ekkor már rendőrt akart hívni, de Viktor gyorsan leintett egy másik kocsit, és már ott sem volt.

A Blikk megkereste az énekest is a kínos ügyben, nos, Viktor a következőket reagálta:

"Valóban ettem a kocsijában, és lepotyogott a hús, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy meglehetősen agresszív volt velünk a figura. Egy darab hús esett le, amiért 30 ezer forintot akart kérni, ezt túlzásnak tartottam.  Nekem is van ­autóm, tudom, ismerem az árakat, ennyiért kívül-belül kitakarítják a kocsit, ezért csak ötezret hagytam ott neki. Szeretett volna nagyot akasztani azon az egy kis folton."

Az ominózus fotót erre a linkre kattintva te is megnézheted!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin