Létrehozva: 2019.10.10.

Vajna Tímea megörökölte Andy Vajna teljes vagyonát, eltűnt az eredeti végrendelet

Közel 40 milliárd forintot örökölt Vajna Tímea, miután eltűnt az eredeti végrendelet.

A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére.

– Ez az egyik legfontosabb mondat a Hvg.hu szerint azokban a dokumentumokban, amelyeket az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyekben a Vajna-hagyatékról van szó.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A lap szerint a dokumentumból kiderül, hogy bár Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya „nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta.

A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt.

A Hvg szerint hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései