Létrehozva: 2019.10.26.

Vége a kapcsolatuknak: szakított Dobó Kata és Zsidró Tamás

Három évig alkottak egy párt. Szépen, csendben váltak el. Kihűltek az érzelmek.

Három év után külön utakon folytatja a színésznő és a sztárfodrász – értesült a Bors. A páros titokban és barátságban vált el egymástól, egyetlen hangos szó nélkül. Kihűltek az érzelmek.

Fotó: Szabolcs László

Nem volt mindent elsöprő, első látásra fellobbanó szerelem az övék, sőt: húsz évvel ezelőtt, bár egy társaságba jártak, egyáltalán nem szimpatizáltak. Dobó Kata és Zsidró Tamás lassan került közel egymáshoz, ismerősből távoli barátok lettek, aztán az elmúlt években hirtelen megváltozott valami.

A kezdeményező fél Zsidró Tamás volt, aki a Facebookon bejelölte a színésznőt, aki­től hosszú ideig választ sem kapott. Er­ről a NőComment! című talkshow-ban beszéltek még júniusban, amikor még úgy tűnt, minden rendben van kö­zöttük. Szerelmes pillantásokkal néztek egymásra, boldogan meséltek a szerelmükről.

„Egy jó kapcsolat olyan, mint egy jó bor. Kiforr, jó sok habot le kell szedni róla, és utána egyszer csak ott lesz az az isteni ne­dű, amit jó inni” – nyilatkozott a műsorban a szerelemről és a kapcsolatokról az 56 éves Zsidró Ta­más.

Hogy pontosan mi változott meg a kapcsolatukban, arról nem beszélnek, nem kívánják má­sok orrára kötni az intim részleteket. Annyi bizonyos, hogy a nyár vége felé valami megváltozott. Egyre keve­seb­bet mutatkoztak együtt, a közösségi ol­dalakon is igencsak megritkultak a közös fo­tók.

Nyilvános közös szereplést nemigen vállaltak, ahogy közös interjút sem adtak az újságoknak. Lapunk információi szerint végül együtt döntöttek úgy, hogy nem folytatják to­vább. Békében, csendben váltak el útjaik, a barátság azonban megmaradt közöttük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin