Létrehozva: 2019.02.12.

Vérzik a Zámbó család szíve, hihetetlen, ami kiderült a testvérekről

A 18 éve elhunyt legenda családja a sztár halála után szétesett, fiai már nem is beszélnek egymással.

Zámbó Jimmy hiába tett meg annak idején mindent, hogy válása után két anyától született fiai édestestvérekként nőjenek fel. Krisztián, Sebastián és Adrián ma már alig-alig állnak szóba egymással.

Zámbó Jimmy zenei sikerei mellett a családjára volt a legbüszkébb. Olyan férfi volt, aki a szeretteiért az életét is feláldozta volna gondolkodás nélkül. A legendás énekes elvált em­berként is igyekezett első házasságából született nagy fiát, Krisztiánt és az Edit asszonytól született gyermekeit, Sebastiánt és Adriánt édestestvérként nevelni. Azon volt, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek együtt. A fiai most azonban már nem is beszélnek egymással.

"Nem szoros a viszonyunk a féltestvéreimmel. Nem vagyunk már gyerekek, teljesen külön életünk van, és már nincs meg az a testvéri kötelék köztünk, mint amikor apu még élt. Sebastián amúgy is külföldön él, gyereket nevel, Adrián is karriert épít, és én is járom a saját zenei utamat... De nem fáj, egyszerűen csak így alakult" – mesélte a Borsnak Krisztián, aki a távolság ellenére is úgy érzi, ha baj történne, azért számíthatnának egymásra.

A lap megtudta, hogy Jimmy két kisebbik gyermeke, Sebastián és Adrián sem kommunikálnak túl gyakran. A Bors elérte az elhunyt énekes öccsét, Zámbó Árpyt, aki szerint szeretett testvére családja mára teljesen szétesett.

"Vérzik a szívünk... Mi ezt nagyon szomorúan konstatáljuk, de felnőttek, és sajnos ebbe már nincs beleszólásunk. Két anyától vannak, két neveltetést kaptak az apjuk halála után, így nincs mit tenni. Sebastián és Adrián teljesen elszakadtak tőlünk, de ahogy tudom, egymástól is. Érthetetlen. Ha élne a testvérem, ez biztos nem történhetett volna meg! Foggal-körömmel összetartotta a három srácot" – mondta szomorúan a nagybácsi, aki Jimmy elsőszülöttjének, Krisztiánnak mai na­pig apja helyett apja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt