Létrehozva: 2020.08.20.

Veszélybe került Majka karrierje, pszichológushoz fordult

A rapper hét éve küzd pánikrohamokkal, amelyek olyan súlyos tüneteket okoztak, hogy kénytelen volt segítséget kérni.

Majka közel hét éve küzd pánikrohamokkal, amelyek megkeserítik az életét. Emiatt kénytelen volt szakember segítségét kérni, ugyanis a karrierje is veszélybe került.

Most a Bors szúrta ki, hogy a rapper ismét beszélt a betegségéről. Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorából pedig most az is kiderült, a szakember továbbra is Majka mellett áll, és ha szükség van rá, a rapper azonnal tárcsázza.

Fotó: Sulyok László

„Igazából most sem tudom, hogy ezek pánikrohamok-e? Akikkel beszélek és átélték ezt, egészen máshogy fogalmazzák meg a pánikrohamot, mint amit én érzek. Egyébként, aki ebben járatos, az orvosok azt mondják, hogy a pánikrohamnak rengeteg formája van. Olyan is, mint az enyém. Én kimerültem, az egy idegi kimerültség volt. Egyszerűen már nem bírtam. Sokat melóztam, sokszor mindenkire sokat odafigyeltem. Sokféleképpen próbáltam megfelelni” – mondta a műsorban Majka, aki elmesélte azt is, muszáj volt segítséget kérnie egy szakembertől, hogy ki tudjon mászni a gödör aljáról, hiszen még az is megfordult a fejében, hogy feladja az egész zenei karrierjét. Szerencsére ebben a helyzetben a barátai sem hagyták magára.

„Nagyon megijedtem, hogy ha ez így marad, akkor nekem vége az életemnek. Viszont volt a Hajós Andris, aki az egyik legjobb cimborám, nagyon kellett, hogy mellettem legyen, mert ő már túl volt egy ilyenen. Például az Emil Rulezt, a zenei karrierjét emiatt áldozta fel. És ő azonnal a fejemre koppintott, hogy „Nem, haver, lemondták két hétig koncerteket, de most el fogunk menni koncertre együtt” – magyarázta a rapper.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin