Létrehozva: 2020.01.14.

Ordítozott egymással Vilmos és Harry herceg

Egyre csak mélyül a szakadék Harry és Vilmos herceg között. Több előjele is volt a szakításnak.

Vilmos és Harry közös nyilatkozatot adott ki hétfőn azok után, hogy a brit sajtóban kezdtek elvadulni a találgatások kettejük viszonyáról. Noha a közleményben nem utaltak egy konkrét cikkre, feltehetően azt az értesülést akarták korrigálni, miszerint Meghan Markle „úgy érzi”, hogy kiszorítják őket a Windsor családból, részben Vilmos bullyingnak minősülő viselkedése miatt.

Fotó: AFP

Most pedig kiderült, hogy már tavaly összeugrott a két fiú, pont azelőtt a pólómérkőzés előtt, ahol azt demonstrálták, nincs is semmi feszültség közöttük.

Vilmos öccse szemére vetette, hogy bunkó módon bánik a személyzettel és azt mondta, nagyon megváltozott Harry személyisége. Korábban Katalin is figyelmeztette már sógornőjét, hogy náluk nem szokás lekezelően viselkedni a személyzettel és hogy változtasson a stílusán.

Harry herceg azzal válaszolt, hogy Vilmos és Katalin sosem adott esélyt Meghannak, nem is voltak nyitottak, hogy megismerjék, így nyilván csak a rosszat látják benne.

Bár a mérkőzés alatt és után is egyfolytában mosolyogtak, mutatva a sajtónak, mekkora az összhang közöttük, valójában mindketten forrtak a dühtől – árulta el egy közös barátjuk.

„Mindig szerették egymást, de a helyzet most kétségbeejtő. Vilmos úgy érzi, Harry elárulta és hátba döfte. Harry meg közben csak azt hajtogatja, hogy minden Vilmosék hibája, amiért nem tudták elfogadni Meghant. És most ilyen állapotban hagyja el az országot Harry” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései