Létrehozva: 2021.03.09.

Váratlan fordulat: titokzatos férfival iszogatott VV Fanni az eltűnése előtt

Rejtélyes nyom: ki iszogathatott VV Fannival az eltűnése előtt?

Februárban két egymást követő tárgyalással, s újabb fontos részletek feltárásával folytatódott Novozánszki Fanni emberölési ügye. A nyomozás vezetője, Szamosi Csaba részletes beszámolója után több szakértő is elmondta a vizsgálati eredményeit dr. Farkas Gabriella bírónőnek, melyek közül egy, a dokumentációkban eddig is szerepelt, de most újra felmerült részlet nagyobb hangsúly kapott, s az is lehet, hogy nagyon is fontos szerepe van a celeblány tragédiájában.

VV Fanni halála előtt iszogathatott egy máig ismeretlen férfival

„A helyszínelés során a kollégák találtak egy műanyag poharat és egy üvegpoharat is, DNS-maradványokkal. Előbbin beazonosítottuk Fannit és az egyik kuncsaftját, az üvegpoháron azonban Fannié mellett egy máig ismeretlen férfi DNS-e található” – mondta a Fővárosi Törvényszéken egy nyomspecialista szakértőpáros.

Az idegen férfi feltűnése a védő szerint nagyon lényeges információ, ugyanis B. László érkezése előtt valaki már iszogathatott Fannival…

„Nagyon is fontos lenne beazonosítani az ismeretlen férfi-DNS-t, ugyanis mindössze kettő darab koszos pohár volt az egyébként teljesen rendezett konyhában, így nagy valószínűséggel nem egyhetes, hanem aznapi mosatlanról van szó. A műanyag poháron Fanni első kuncsaftjának a DNS-ét találták meg, de a másik pohárból nem tudni, ki ivott vele. Nem állítok semmit, de a DNS gazdája akár tudhatja is, mi történt, mire a vádlott odaért a magatehetetlen Fanniért” – mondja dr. Bálint Roland védőügyvéd, aki indítványi kérelmet fontolgat a DNS beazonosításáért. Ez viszont tű lehet a szénakazalban, hiszen az ügy eddigi tanúi közül senkihez sem tartozik ez a DNS.

A vádlott egykori védője, dr. Brodmann Péter szerint viszont a kamerafelvételeken ott kell lenni a titokzatos idegennek is.

„A rendőrség birtokában van egy négynapos kamerafelvétel, amiből eddig a védelem is csak annyit látott, amennyit a sajtó: hogy a vádlott cipeli a lányt a karján. De úgy vélem, mindenki rajta van a videókon, aki Fanni lakásában megfordulhatott azokban a napokban, s az ominózus délutánon. Azok között kell lennie az ismeretlen DNS-nek is”.

Az eddig bemutatott videófelvételen az látszik, hogy B. László a karjaiban viszi Fannit – Fotó: Bors

Hogy ebbe az újabb, napvilágot látott információba a védelem ötletesen belekapaszkodott-e, avagy valóban perdöntő bizonyíték lehet, nem tudni, ahogy azt sem, hogy valaha kiderül-e, kivel iszogathatott még az eltűnése napján VV Fanni – írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin