Létrehozva: 2015.05.25.

Zsarnok neje miatt lett öngyilkos Robin Williams!

Végre kiderül az igazság. Erõszakos neje kergette halálba a világ egyik legnagyobb mûvészét. Aki bár depressziós volt, milliókat nevettetett meg. Csak önmagán nem tudott segíteni.

Lassan egy éve nincs köztünk már Robin Williams, de még mindig sokakat foglalkoztat, hogy miért kellett ilyen tragikusan véget érnie az életének. A RadarOnline például talált egy családhoz közeli forrást, aki végre betekintést engedett Robin magánéleti titkaiba.

Felesége zsarnokoskodott felette

Azt már tudtuk korábban is, hogy Williams valószínűleg az anyagi problémái, a káros szenvedélyek, a pszichés betegség és a kezdődő Parkinson-kór miatt döntött az öngyilkosság mellett. De volt még egy fontos problémahalmaz, amit nem tudott kezelni és megoldani. A neje zsarnoksága...

Susan Schneider ugyanis csak megjátszotta, hogy mennyire imádja az Oscar-díjas színészt. Miközben a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi van a férjével, csak az motiválta, hogy rátegye a kezét még megmaradt vagyonára. Ezért teljesen elszigetelte Robint a korábbi házasságaiból született gyerekeitől, valamint a barátaitól is.

Amikor pedig kiderültek Williams pszichés betegségei, megpróbálta beszámíthatatlanná nyilváníttatni. Ha ugyanis nem tud önállóan megfelelő és átgondolt döntéseket hozni, akkor a pénzét sem kezelheti. Vagyis a vagyon teljes felügyeleti joga Susanra szállt volna.

Rettegett

A színész ezért folyamatos félelemben élt. Félt, hogy ha a Parkinson-kór és a depresszió még jobban eluralkodik rajta, akkor teljesen ki lesz szolgáltatva feleségének. A gyerekeit pedig soha többé nem láthatja. Házasságuk és élete utolsó hónapjaira ezért teljesen elveszítette a Susanba vetett bizalmát, és gyakorlatilag külön éltek, igaz ugyanabban a házban. De amíg Robin próbálta összeszedni magát  orvosai segítségével, az önző  feleség vígan nyaralgatott, és élte az életét.

Ez adhatta meg a végső lökést Williamsnek, hogy nincs más kiút, csak ha eldobja az életét...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin