Létrehozva: 2020.06.10.

Gáspár Győző: Egy láthatatlan kéz akar a föld alá tenni

A roma showman nem túl bizakodó a rá váró bírósági tárgyalás tekintetében. Bár kifizette az összes vélelmezett kárt, mégis fél attól, hogy súlyos ítélet születik majd.

Gáspár Győző és ügyvédje szerda délelőtt a Mokkában jártak, ahol a showmanra váró közelgő tárgyalás volt a téma. Ezen a tárgyaláson ugyanis ítélet születhet a három éve húzódó adócsalási ügyben.

A vád szerint Gáspár Győző 36 millió forintnyi kárt okozott az államkasszának. Ezt az összeget Győzi a napokban megtérítette, így a logika szerint megúszhatná pénzbüntetéssel, ahogyan a másik ügyében is történt, ahol 18 millió forintnyi kár megfizetése után ítélt a bíróság.

Ennek ellenére a Gáspár család feje fél, mert úgy véli, hogy valaki mozgatja a szálakat, aki azt szeretné, ha ő eltűnne az élők sorából...

„Az a baj, hogy van egy ember, aki ezt az egészet irányítja. Egy láthatatlan kéz... Ez a kéz pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy engem vagy lelőjenek, vagy kicsináljanak, vagy föld alá tegyenek! – fakadt ki az adásban Győző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője