Létrehozva: 2020.02.07.

Így néz ki most Gesztesi Károly feldúlt sírja

Éppen egy hete fogadta megdöbbentő látvány munkatársunkat Gesztesi Károly budakalászi nyughelyénél. Most ez a helyzet...

Január 30-án első ránézésre úgy tűnt, vandálok forgatták fel a három héttel korábban elbúcsúztatott Gesztesi Károly sírját.

Miután lapunk megkereste a temető gondnokát, hamar kiderült, hogy valójában egy éhes őz szabadult be a Csalogány utcai sírkertbe, ahol megdézsmálta és feltúrta a friss sírokat, köztük Gesztesiét is.

Gesztesi Károly sírja vaddisznó kár
Fotó: Keller Mátyás

Barna Béla akkor elmondta, hogy nem először jártak vadállatok a temetőben, hiszen a környéken sok vaddisznó és őz él, ezért tavaly megerősítették a kerítést, amit az őz minden jel szerint átugrott.

A Ripost kollégái most ismét a temetőben jártak, és örömmel látták, hogy a temető gondnoka mindent megtett annak érdekében, hogy a sírokon helyrehozza a vadkárt. Bár a koszorúk már virágok nélkül borítják a sírt, hiszen azokat az őz módszeresen lelegelte, ettől eltekintve azonban Gesztesi sírhelye rendezettnek tűnik.

Fotó: Markovics Gábor

Leellenőriztük a kerítést is, ami sértetlen, így biztos védelmet nyújt a vaddisznók ellen, még ha egy jól ugró őz számára továbbra sem jelent komolyabb kihívást.

A Ripost egy helyi asszonnyal is beszélt a temetőt ért vadkárokkal kapcsolataban. Hogy mit mondott, az kiderül a Ripost napilap pénteki számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője