Létrehozva: 2018.02.01.

15 milliót bukott a magyar olimpikon

Növényi Norbertre jó ideje rájár a rúd. Rövidesen ítélet születhet milliárdos sikkasztási ügyében, korábban pedig sokmilliós járandóságától esett el.

Már nyolc éve tárgyalja a bíróság azt az adócsalási ügyet, amelyben Növényi Norbert hatodrendű vádlott. Ha az olimpiai bajnok sportolót bűnösnek találják másfél milliárd forintos adócsalás és okirat-hamisítás vádjával, akár nyolc év börtönt is kaphat.

Növényi egy korábbi ügy miatt már elveszítette olimpiai járandóságát, ami nagyjából havi 250 ezer forintot jelent. Így könnyen kiszámítható, hogy a sportoló eddig összesen több mint 15 millió forint bevételtől esett el, miután végrehajtás alá vonták, mert, állítása szerint, valaki a nevében írt alá egy 10 milliós árurendelést...

Növényi tegnap nem tűnt boldognak, amikor elhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületét. Úgy tudjuk, ítélet is születhetett volna, de végül a tárgyalást elnapolták. Mint ismeretes, Növényi azután keveredett a csalási ügy elsőrendű vádlottjának üzleti köreibe, hogy a férfi segítséget kínált neki, miután a sportoló gyakorlatilag csődbe ment. A „banánkirálynak” nevezett F. Tibor munkát adott neki cégénél. Állítólag a sportoló csak a cég reklámarca volt, de a vád szerint az üzleti döntésekben is részt vett, mi több ő hozta össze jótevőjét az ügyben érintett két további vádlottal is.

 "Nincs mit mondanom! Nem lett ítélet, talán majd legközelebb, hacsak megint le nem betegszik valaki.

Nyolc éve tart már ez a rémálom, talán már vége lesz

– mondta Növényi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg