Létrehozva: 2019.11.09.

Lesz még esküvő? Meglepő kijelentést tett Dobó Kata

A színésznő csak egyszer állt oltár elé.

Dobó Kata legutóbbi kapcsolata is zátonyra futott, Zsidró Tamással három év után intettek búcsút egymásnak. Bár az esküvőig nem jutottak el, sokáig úgy tűnt, hogy a mesterfodrász oltár elé kísérheti Katát. Ennek ellenére Kata bizakodó, ugyanis különös kijelentést tett a NőComment! vasárnap adásba kerülő műsorában.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Nekem egyetlen egy esküvőm volt. Eddig...” – jegyezte meg nevetve Kata, amit a többi női vendég is egy mosollyal nyugtázott. A színésznő ezek után elmesélte, első esküvője annyira titkos volt, hogy még a szülei sem tudtak róla.

„A miniszter félrelép című filmet forgattuk, és akkoriban a papírok miatt az esküvő előtt három hónappal be kellett jelentkezni, amit mi meg is tettünk. A forgatásról úgy kértem el magam, hogy egy barátnőm lagzijába megyek, ahol én leszek a tanú. Elengedtek egy másfél órára, aztán mentem is vissza dolgozni. Nagyon romantikusan éltük meg, az egy boldog pillanat volt. Bár a szüleim sem tudtak róla, azt a végén nehezményezték egy kicsit” – emlékezett vissza Kata, aki 1997-ben Vermes Dávidnak mondta ki a boldogító igent, ám mindössze csak egy évig voltak házasok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé