Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.01.10.

A bíróság döntött: Két évig nem vezethet Gesztesi Károly

A színész végre nyugodtan aludhat, ugyanis hetek óta az ítélet eredményét várta.

2016 novemberében minden eddiginél nagyobb bajba keveredett a színész, ugyanis ittasan vezetett.

Nem akarok hazugságban élni, és nem is fogok hazudni a számmal. Vállalom, amit tettem.

Gesztesi elmondása szerint azóta nem aludt jól és minden percben aggódott, hogy mi lesz az ügy vége. A bíróság döntött: A színész pénzbírságot kapott és két évre elvették a jogosítványát.

1981 óta vezet, és eddig semmilyen bűnt nem követett el, így ezt enyhítő körülménykét vették figyelembe. Károly elégedett az ítélettel és teljes mértékben elismeri a bűnét.

Bármilyen furcsa, de egy bérletet fogok venni, és hévvel fogok közlekedni.

Buta lépés volt, amit megbántam. Alig vártam, hogy végre meg legyen az ítélet,ugyanis azóta rengeteg álmatlan éjszakám volt, illetve az is fontos, hogy tisztán tudjak a gyermekeim szemébe nézni.

-árulta el a Mokkában.

 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”